Istvánunk

eltávozott őseihez és az Úrhoz:
2009. július 9-én 18 óra 15 perckor.

Azóta döbbent csend van és fájdalom.
Nagy űr maradt.

De amíg gondolunk rá, addig itt van közöttünk,
tovább él:
gyermekeiben,
testvéreiben,
élettársában,
hozzátartozóiban,
barátaiban,
ismerőseiben,
szomszédaiban,
volt iskolatársaiban,
volt munkatársaiban,
mindazokban, akik jó emlékekkel,
szeretettel gondolnak rá.

Így gondolunk rá, a szüleit tisztelő, szerető, példás gyermekre, az önzetlen, jóságos apára, a szeretet teljes testvérre, a ragyogó, sokoldalú, szorgalmas, tehetséges nyomdász szakemberre, jól felszerelt műhelyében az ügyes kezű hobbyzóra, egyházához, hazájához hű, éles eszű ferences diákra, a széles látókörű, pontos helyzetfelmérő, történelmünket jól ismerő, segítőkész, nagyszerű emberre és imádkozunk érte irgalmas Istenünkhöz - engedje magához mielőbb.

Reméljük, hogy a zsoltárossal együtt mondhatja:

"Mert nem hagyod az alvilágban lelkemet,
s nem engeded, hogy szented romlást lásson.
Megmutatod nekem az élet útját,
az öröm teljességét színed előtt,
és a gyünyörűséget jobbodon mindörökké."
16. Zsoltár 10-11.


Nagyon hiányzik.

Adja meg nekünk az Úr, hogy el tudjuk fogadni fájdalmas döntését.

Utolsó beszélgetésünk a Skype-n történt július 7-én este. Akkor még nem tudtuk, hogy ily tragikusan közel a vég, s hogy ez az utolsó elköszönésünk egymástól. (Részlet)

[2009.07.07. 21:31:20] Szabó István: Én eszem egy kis sovány tejet kenyérrel, azután jön Pistike a levélért, mert a posta ide hozza a leveleit, kb. 10 óra körül.

[2009.07.07. 21:34:17] Szabó István: Sikerült Artúr egyik oldalát nagyjából kifésülnöm, de megúnta a fekvést és nem hagyta, hogy megszabadítsam a vedlés szőrtől, holnap kényszert alkalmazok vele és kifésülöm teljesen, mert szétszórja az udvaron.

[2009.07.07. 21:34:34] szabol3030: akkor legalább tudsz egy kicsit beszélgetni vele. Hogy vagy? Milyen események lesznek orvisilag és mikor?

[2009.07.07. 21:38:33] Szabó István: Az az oszlatás eléggé kínossá vált a rendőrség részére, Strasbourgban is felkapták a fejüket, a Krisztina kint járt és ecsetelte a dolgokat. Tény, hogy fegyvertelen csendes békés tüntetőkre rontottak gázsprével, semmilyen erőszek nem volt a tüntetők részéről, csupán egy hajléktalan rúgott bele egy rendőrbe, de a hajléktalanság nem jellemző a gárdára, inkáb provokátor volt az illető

[2009.07.07. 21:38:59] Szabó István: 14-én kell menni kemora.

[2009.07.07. 21:39:53] szabol3030: és hogy érzed magad? Hogy Krisztina kint járt Strasbourgban és hogy ott milyen reakciót váltott ki, azt honnan lehet tudni?

[2009.07.07. 21:40:21] Szabó István: Ő nyilatkozta. Egyébként jól vagyok.

[2009.07.07. 21:43:47] szabol3030: és hol lehet a nyilatkozatot olvasni?

[2009.07.07. 21:44:20] Szabó István: Megyek megeszem a bő vacsorámat. Gondolom addig ideér Pistike is.

[2009.07.07. 21:45:33] Szabó István: Én a Hír tv-ben halottam, de inkább nézd meg a www.jobbik.hu oldalon a "hírpótló hiradót"

[2009.07.07. 21:46:00] Szabó István: A Hír tv nem arhiválja a jobbikot.

[2009.07.07. 21:46:42] szabol3030: ok köszi, jó étvágyat!

[2009.07.07. 21:46:57] Szabó István: Kösz. Még jövök.

[2009.07.07. 21:47:02] szabol3030: ok

[2009.07.07. 21:58:17] Szabó István: Sikerült bekapnom a vacsit.

[2009.07.07. 21:59:43] Szabó István: Mindjárt megnézem a Hír tv hiradó 21-t. Késleltetve természetesen. Ez a nap legnagyobb és legrészletesebb híradója. Itt megy fél monitoron.

[2009.07.07. 22:00:40] szabol3030: egészségedre a vacsorát! Jó TV-zést. Én épp ingatlanadó-kalkulátort végzek

[2009.07.07. 22:01:14] Szabó István: Már fut a hiradó.

[2009.07.07. 22:01:25] szabol3030: nézzed akkor

[2009.07.07. 22:02:15] Szabó István: Persze.

[2009.07.07. 22:03:10] szabol3030: http://www.eloszto.hu/index.php?page=kalk&cmd=ingatlanado

[2009.07.07. 22:03:23] Szabó István: Teljesen szétverik a MÁVot

[2009.07.07. 22:03:33] szabol3030: fenti küldött soromban van a kalkulátor

[2009.07.07. 22:03:43] szabol3030: linkben

[2009.07.07. 22:03:46] Szabó István: OK.

[2009.07.07. 22:11:06] Szabó István: Na jól felbosszantott a híradó. A SOTÉn összeomlott a koraszülött kezelés.

[2009.07.07. 22:11:42] Szabó István:
Pénz nincs, csak egyeztetés.

[2009.07.07. 22:12:11] Szabó István:
A vezető professzor el akar menni.

[2009.07.07. 22:12:38] szabol3030:
az egészségügy az egyik legdrámaibb dolog nálunk

[2009.07.07. 22:13:25] Szabó István:
A Hostinvest is összeomlott mindenütt.

[2009.07.07. 22:14:27] Szabó István: Megyek fürdeni, gondolom, Pisti is ide ér. Neked kívánok jó pihenést, szeretettel ölellek.

[2009.07.07. 22:15:01] szabol3030: sok szeretettel ölellek! Jó éjt!

Utolsó személyes elköszönésünk hanganyaga




--------------------------------

Köszönet mindazoknak, akik osztoztak fájdalmunkban, mély gyászunkban!

Requies cat in pace!

________________________________



Sok-sok emlék…

Apánk

Szerette gyermekeit – önfeláldozóan.
Nagyon közel álltál hozzá… Örökölted Szabó nagyapánk nevét, István bátyánk nevét – mennyire fontos volt Apánknak! Egymás között Kú –nak becéztünk.

Vagonkipakolás

Egyszer bevállaltunk – ha jól emlékszem - egy vagon iszap kipakolását. Kis híján beletört a bicskánk. Nagyon fiatalok voltunk még. A lapátolástól én annyira elfáradtam, hogy a fal tövébe kellett leülnöm falnak döntött háttal és mozdulni sem bírtam. Egyedül kellett befejezned a munkát.

Fiatal nyomdászok voltunk még mindketten

El-el jártunk sörözni, néha a Te a barátaiddal, kollégáiddal. H. Pistával, N. Gyurival. Jól éreztem magam köztetek. Sokat beszélgettünk, hasonlóan gondolkoztunk mindannyian.

Építkezéseink, családjaink

Családalapítástól öreg korunkig gyorsan elszáguldtak az évtizedek. Munka, építkezés, tanulás – és ugyanez ismételve mindkettőnknél.

A végén

Ismét többet (de nem eleget) voltunk együtt. Megöregedtünk, megbetegedtünk, de mi azért csak a régi beszélgetéseket folytattuk. Amikor beszélgettünk, egészen az utolsó alkalomig, mindíg gyerekek, maximum húsz évesek voltunk.
Ezek a beszélgetések...